Berecz Zsombor a Videoton FC játékosa!

Az 1995-ös születésű középpályás Miskolcon látta meg a napvilágot és a DVTK-ban nevelkedett a 2007/2008-as idény végéig, amikor az angyalföldiekhez igazolt. Ezt követően végigjárta a ranglétrát a Vasasnál és a magyar utánpótlás-válogatottakban is, ahol 2013-tól kezdve számítottak rá, tagja volt a 2015-ben az U20-as világbajnokságon a csoportból továbbjutó gárdának.

A Vasas első csapatában 2013 áprilisában debütált egy Magyar Kupa-elődöntőn, majd 2013/2014-ben és 2014/2015-ben alapembere volt az NB II-es Vasasnak, emellett a Ligakupában is többször pályára lépett. Az NB I-ben 2015. július 18-án debütált, az idényt pedig jóformán végigjátszotta, hiszen 29-szer számított rá a vezetőedző a nagy küzdelemben élvonalbeli tagságát megőrző együttesben.

2016/2017-ben már 32 NB I-es meccsen lépett pályára és 6 gólt szerzett, miközben a Vasas az előkelő 3. helyet szerezte meg a bajnokságban és Magyar Kupa-döntőzött, ahol csak büntetőpárbajban maradt alul. Jó teljesítményének köszönhetően a válogatottban is debütálhatott, a Svédország elleni találkozón – Juhász Roland búcsúmeccsén – éppen csapattársát, Vida Mátét váltotta. A most befejeződött évadban 23-szor játszott, összesen 84 NB I-es meccsel a háta mögött választotta a Vidit.

„Voltak más megkereséseim, de a Vidi szimpatikus volt, nem mellesleg a bajnokcsapatról szó, tehát nemsokára a Bajnokok Ligájáért tudunk majd harcolni. A kereten belül még inkább a fiatalabb játékosokhoz tartozom, de azért is igazoltam ide, hogy fejlődjek és a válogatottságaim számát is növelni tudjam. Új közegbe kerülve is szeretném megmérettetni magam, úgy gondolom, hogy sikerül majd hamar felvennem a ritmust” - nyilatkozta Berecz Zsombor.

„Jó üzenetnek tartom, hogy egy fiatal, de már komoly NB I-es tapasztalattal rendelkező, felnőtt válogatott játékost tudtunk szerződtetni. Zsombinak ideális környezet lesz a Vidi ahhoz, hogy még gyorsabban fejlődjön, mint eddig. Tudjuk, hogy komoly verseny volt a játékjogáért Magyarországon és külföldön egyaránt, de éreztük rajta, hogy itt szeretné folytatni és kihívásként éli meg ezt a lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül a Vidi erőssége lesz. Komoly konkurenciaharc van a posztján, de ez egyértelműen csak a csapat javára válik, az mindenkinek jó, ha már az edzéseken is éles a verseny” - kommentálta az egyszeres válogatott labdarúgó leigazolását sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

Berecz Zsombor hosszú távú szerződést írt alá a Videoton FC-hez.

 

Forrás: vidi.hu